Álláscentrum Egyéb kategória A zselé lakk minősége nagyon fontos

A zselé lakk minősége nagyon fontos

zselé lakk

A divat folyamatosan változik. A zselé lakk a tavalyi évben robbant be igazán a piacra, amikor a nyár slágerei lettek a szebbnél-szebb egy színű körmök. A piros egész évben nagy sláger, a hagyományos színek mellett, de a 2013-as év nyarán a neon színek is egyre kedveltebbek lettek. A zselé lakk lényege tulajdonképpen, hogy egy olyan réteg kerül fel a körömre, amely igen hosszú távon fent is marad. Ezzel védi a körmöket a töredezéstől, valamint meg is erősíti azt. A lakk addig a percig, amíg nem éri UV fény, addig folyékony állapotban van, csakis a különleges fény hatására szilárdul meg. Amennyiben le szeretnénk szedni egy idő után a zselé lakkot, két módon tehetjük meg: Az egyik lehetőség, hogy lereszeljük, a másik pedig, hogy a saját oldószerével leszedjük. Az utóbbi esetben a köröm nem sérül olyan mértékben, valamint komolyabb szerelés nem is szükséges. Nagyon fontos, hogy a zselé lakk minden esetben jó minőségű legyen, hiszen egy rosszabb minőség esetén le pattoghat, ami igen kellemetlen látvány lehet.

Related Post