Sokan döntenek úgy Magyarországon, hogy az itthoni munkaerőpiac helyett inkább egy másik ország mellett döntenek. Ha például ápoló állás Németországban az, amely számunkra érdekes, mindenképp egy olyan céget keressünk, aki megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik ezen a területen. Ugyanis ezekben az esetekben rengeteg olyan feltételnek meg kell felelni, amelyek teljesítése csakis bizonyos segítséggel sikerülhet. Persze akár önállóan is kereshetünk külföldön munkát, azonban ha még az adott ország nyelve sem megy tökéletesen, vagy legalább kommunikációs szinten, akkor javasolt igénybe venni egy olyan munkaerő kölcsönző céget, aki kifejezetten erre a területre szakosodott. Mivel egyes pozíciókhoz nem csak maga a nyelv ismeret szükséges, hanem bizonyos vizsgák, vagy éppen felsőfokú tanulmányok, így mindenképp érdeklődjünk afelől, hogy milyen követelményeket támasztanak a munkáltatók az egyes munkavállalókkal kapcsolatban. Semmiképp se induljunk el úgy külföldre, hogy nem tudunk kommunikálni, hiszen így komoly problémákba ütközhetünk.
A németországi munkák esetében alapkövetelmény a nyelvtudás
