A nyomdaiparban tevékenykedő cégek nem csak hagyományos nyomtatást vállalnak, ezek mellett rengeteg hasznos szolgáltatással állnak az ügyfelek rendelkezésére. Éppen ezért a színes nyomtatás is könnyedén megoldható, amennyiben erre van szükségünk. Akár kis formátumú anyag sokszorosítására van szükség, akár pedig nagyformátumúra, a nagyobb nyomdák esetében egyik sem okoz problémát. Ami mindenképp fontos, hogy előre tisztázzuk le a szakemberekkel, hogy pontosan mekkora méretű nyomatra van szükségünk, ugyanis ennek megfelelően tudja részünkre megadni a nyomtatási árakat. Minden esetben A3-as méretig van lehetőség a nyomtatás elvégzésére hagyományos papírra, ugyanis ezen méret felett már más fajta nyomdagéppel kell dolgozni. Ha például A3-as méretet meghaladja a rendelésünk, akkor mindenképp számolnunk kell azzal, hogy nem hagyományos papírra készül majd a nyomat. Ez nem azt jelenti, hogy sokkal drágább lesz, vagy éppen rosszabb lesz a minősége, csak éppen teljesen más technikával készül. Ennek köszönhetően viszont igen nagyméretű nyomtatványok is könnyedén legyárthatóak, akár rövid időn belül is.
Álláscentrum Egyéb kategória A nagy formátumú nyomtatás sem probléma a nyomdák számára