Manapság már nem csak az a fontos, hogy egy klíma az elvárásainknak megfelelően működjön, hanem az is, hogy a külseje modern és letisztult legyen. A piacon jelenleg talán a Samsung klíma az, amely mindkét szempontnak megfelel, hiszen a gyár kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a készülékek külsejére. Amikor úgy döntünk, hogy megvesszük a számunkra legmegfelelőbb készüléket, érdemes a következő dolgokat mindig figyelembe venni: mekkora az a terület, amit szeretnénk egyenletes hőmérséklettel ellátni? Hűteni szeretnénk a klímával, vagy hűteni és fűteni? Valamint nem csak az a fontos, hogy az adott készülék pontosan mennyibe is kerül, hanem az is, hogy a fenntartása milyen összeget ölel majd fel. Mivel sok esetben klíma a hálószobában, vagy éppen a nappaliban kap helyet, így a fontos szempontok közé tartozik a zajszínt is, amelyet az egyes készülékek produkálnak. Természetesen a külső sem utolsó szempont, hiszen egy modern lakás egyik dísze lehet egy letisztult és esztétikus készülék. Ha pedig szeretnénk óvni a környezetünket, az újabb készülékek megvásárlásával ezt is megtehetjük.
A klíma kiválasztása során az alábbi szempontokat kell figyelembe venni
