Álláscentrum Egyéb kategória Egy elégedett ügyfelünk a lakásfelújításról

Egy elégedett ügyfelünk a lakásfelújításról

lakásfelújítás

Nemrég vásároltam egy felújítandó lakást, amit a saját igényeim alapján szerettem volna átalakítani, viszont keresnem kellett egy szakemberekből álló csapatot, akik az általam megálmodott lakást megvalósítják. A lakásfelújítás nagyon nagy teher, lelkileg és anyagilag is így tudtam, hogy nem egy nagy kivitelezőt fogok megkérni hanem, keresek szakembereket, mert így a pénzem nem megy át több kézen és így nem kell fizetnem annak, aki az irodában ül. Rá is találtam [erre a weboldalra] ami lakásfelújítással foglalkozik, de a szakembereknek nincs főnökük, így alacsony árat ígértek, ezért gyorsan fel is hívtam a megadott telefonszámot, mert sürgetett az idő, költözni szerettem volna. Megkeresésemre rövid időn belül felvették velem a kapcsolatot, majd egy ingyenes helyszíni felmérés alkalmával felvonult a burkoló, a villanyszerelő a szobafestő mázoló és a vízszerelő is, hogy a saját munkájára ajánlatot tudjon készíteni. Egy nappal később egyikük felhívott a végleges árajánlattal, ami nagyon kedvező volt, így azonnal igent is mondtam és nekiláthattak a lakásfelújításnak, amit a terveim alapján kellett kivitelezniük! A munkafolyamatokat szépen ütemezve végezték, a hideg-meleg burkolás, tapétázás is szépen sikerült, illetve a villanyszerelés és a festés, mázolás is elkészült időre, mert mindenki nagyon ügyesen és gyorsan végezte a dolgát! Nagyon elégedett vagyok ezzel a csapattal, hisz mindent megvalósítottak, amit szerettem volna és mind ezt nagyon kedvező áron tették, nekik semmi nem volt akadály, ha falat kellett bontaniuk az sem tántorította el őket. Remélem, hogy sokan olvassák majd ezeket a dicsérő mondatokat, mert én minden barátomnak és ismerősömnek csak ezt a brigádot fogom ajánlani, mert a lakásom csodaszép lett, így ha lakásfelújítás előtt áll, érdemes tőlük is árajánlatot kérni, mert nem kerül pénzbe, viszont könnyebb lesz utána dönteni!

Related Post