Álláscentrum Egyéb kategória Az utánvilágító táblák kihelyezése kötelező

Az utánvilágító táblák kihelyezése kötelező

utánvilágító tábla

Az életünk során folyamatosan találkozhatunk olyan információs táblákkal, amelyek valami fontosat közölnek felénk. Az utánvilágító tábla nagy előnye, hogy akár messziről is jól látható, valamint képes arra, hogy felhívja a figyelmet a közlendő információra. Általában a szakemberek ezeket a fajta világító táblákat arra használják, hogy jelöljék a menekülő útvonalat, vagy pedig az egyéb kiegészítő rendelkezéseket az épületben keletkező esetleges tűz esetén. Fontos megjegyezni, hogy ezeket a táblákat minden közintézményben és egyéb épületben ki kell helyezni, hiszen törvényi rendelkezés írja elő. Amennyiben ezt a tulajdonosok nem teszik meg, sajnos komoly büntetésekre számíthatnak. Mindegyik információs táblának előre meghatározott külsővel kell rendelkeznie, valamint az is megvan határozva, hogy pontosan milyen anyagból kell készülnie. Az egyéb biztonsággal kapcsolatos készülékek hollétét is jeleznünk kell, többek között a tűzoltó készüléket, valamint a vészcsengő helyét is. Amennyiben pedig nem vagyunk benne biztosak, hogy pontosan mik a törvényi rendelkezések, érdemes a táblákat gyártó cégtől érdeklődni.

Related Post